Andrea dalai / Andrea's Songs

 

Elekes Tímea Izabella sepsiszentgyörgyi születésű, Budapesten élő sokoldalú művész: verseket, novellákat ír, riportokat készít, énekel. 

 

Kérdéseivel jól megdolgoztatta Gerák Andreát; megtudhatjuk például, hogy az énekesnő miért csak harminc éves kora körül döntött úgy, hogy komolyan foglalkozzon az énekléssel, vagy milyen tanácsokat adna saját magának, ha újrakezdhetné, illetve fiatal lányoknak, akik erről a pályáról álmodoznak. 

 

Az interjú várhatóan a Holnap magazin következő számában jelenik meg, addig is itt olvasható 

Úton a vörös szőnyeg felé! Miután 198-ben Gerák Andrea Costa-Gavras Music Box című filmjéban táncolt, és nemrégiben svéd reklámokban, tv-sorozatokban és filmekben szerepelt (mint például a Bäst Före), ezekben a napokban egy nagyjátékfilm egyik szerepéről tárgyal. A The Laundry Club-ot hamarosan Budapesten forgatja Hakan Yildiz török rendező.

 

Gerák Andreát stúdióbeszélgetésre hívta Tamás István újságíró-riporter. Az interjú a következő napokban látható a Putnok Városi Televízió műsorában, a jövő héten pedig a kazincbarcikai illetve más médiába is eljut.

 

Gerák Andrea interjú a Putnoki Városi Televízióban, 2013. február 5.

Városi rendezvény a magyar kultúra napja alkalmából az Egressy Béni Művelődési Központban, ahol Gerák Andrea először ötéves korában lépett a színpadra, és amely később évekig a második otthona volt a Borsod Néptáncegyüttes tagjaként. 

 

Magyar kultúra napja, Kazincbarcika 2013 (6)

Gerák Andrea énekbetétje Hasulyó János dokumentumfilmjében - szeretettel ajánljuk minden magyar honfitársunknak, akármerre is legyenek a világban!





 

Nincsen a Világon - Cover art

 

A régi népdalok mindig frissek és élők, ha Gerák Andrea énekli őket, és ennek itt egy kiváló példája.



Egy újabb változata annak a finoman díszített erdélyi népdalnak (Szerelem, szerelem), amely Az angol beteg című filmben volt hallható. 

 

 

 

Két zeneszerzőt már korábban megihletett Gerák Andrea szólóének felvétele, és modern hangszerelést készítettek hozzá, csakúgy mint most a svéd hangvarázsló, Ulf Olofsson (Warewhulf) 

 

Ezen a héten Gerák Andrea a Bäst före című svéd film forgatásában vesz részt, elegáns üzletvezetőnőt alakítva.

 

A fotó a jelenet helyszínén készült

 

Február 23-án, csütörtökön este 7-kor a Globus Rádió Sztárinterjújának vendége Gerák Andrea.

 

A műsor online hallgatható a www.globusradio.eu weboldalon

Kedvező hirdetési lehetőségek weboldalunkon, a Nők Lapja Café és a Cosmopolitan által ajánlott lap.hu oldalunkon, vagy Gerák Andrea 5 fotóblogjának egyikén

 

A fotóblogok kétnyelvűek (angol/magyar), a világ minden tájáról vonzzák a látogatókat.

Budapest  

Hungary (2011 legjobb 10, Magyarországról szóló blogja közé tartozik a Trip Base Award kitüntető cím szerint)

BURNS and friends CD release, 2011 Oct 24, Stampen, Stockholm. Photo: Malin Andersson

 

Gerák Andrea BURNS Stockholm Sky című új lemezének bemutatóján énekel. 

 

Brian Burns ír énekes-dalszerző új albummal és videóval jelentkezik. A címadó dalban Brian keserédes búcsút vesz egy kedves baráttól, a svéd főváros képeivel illusztrálva.

 

"Stockholm a világ egyik legszebb városa. A természet mindenütt jelen van, és úgy érzem, hazaérkeztem. A természethez közel nőttem fel" - mondja Brian.

 

Brian Burns 2005-ben került Svédországba (Umeå) a munkája által, miután több évig dolgozott Németországban és Franciaországban. Nem szándékozott sokáig Skandináviában maradni. Azonban Norrland iránti szeretete - amely új zene írására inspirálta - ott marasztalta, ahonnan három év múlva Stockholmba költözött.

 

Stockholm Sky című új lemeze, amelyet idén vett fel New Yorkban, kapható a CD-boltokban, valamint szeptembertől elérhető a Spotify-on és az iTunes-on. A koncerten előző albumáról, az Innocence Lost-ról is hallhatunk dalokat. 

 

BURNS and Friends (zenészek Svéd-, Ír-, Magyar- és Németországból és az Egyesült Államokból) 2011. október 24-én adnak koncertet Stockholmban (Infó)

 

"Ami a zenét illeti, Stockholm nemzetközi, és abszolút a csúcson van. Sok a tehetséges zenész, ami nagyszerű hangulatot teremt, és a különböző zenei formák elfogadását, és ez igen inspiráló," - Brian Burns. 

 

Gerák Andrea, aki Magyarországon közeli kapcsolatban volt és néhányszor fellépett a kelta zenét hazánkban meghonosító M.É.Z. zenekarral, és akihez magyar népdalénekesként az ír népdalok is közel állnak, örömmel mondott igent, amikor felkérték, hogy énekeljen a lemezbemutatón.

 

Tamás István a Borsodi Művészeti Fesztiválon találkozott Gerák Andreával:

Andrea már ötéves korában helyet követelt magának a színpadon. Nagyon fiatalon, szinte még gyerekként gyakran énekelt és táncolt a Borsod, Avas, Csepel és Bartók táncegyüttesekben. A népdal és a világzene előadójaként, szerelmeseként bejárta Európát.

Június 19, 19:00 Nagyszeben

Hungarikum Napok

Ismerjék meg a Panoráma Világklubot, a hazalátogató és hazatelepült, valamint az irántuk érdeklődő, velük kapcsolatot tartó magyarok találkozóhelyét!

Rendeljen meg egy (vagy több) példányt - természetesen dedikálva - az Erre gyere, rózsám! CD-ből, és még egy apró, személyes meglepetést is kap, közvetlenül Gerák Andreától!

 

AKCIÓ: Ha március végéig rendeli meg, az Árva az a madár című albumot is letöltheti!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy megjelent Effi Shoshani izraeli zeneszerző régvárt világzenei albuma, Mother Tongue (Anyanyelv), az ország vezető kiadója, a Helicon gondozásában. Hét országból hét énekesnő (mindannyian történetesen anyák is) szülőföldjük egy-egy népdalát éneklik, a csodálatosan elringató Effi Shoshani-hangzással megkomponálva. Külön megtiszteltetés, hogy Andrea két dallal szerepel a lemezen.


A magyarfalusi gyerekek táboroztatásáért rendeznek Csángó Vacsoraestet 2011. március 5-én Egerben a Vörösrák Étteremben.

A program a szomszédos Ferencesek Templomában kezdődik, ahol Pogár Róbert Magyarfaluban született lelkész celebrálja a szentmisét a Magyarfalusi Csángó Magyarokért. Az est fővédnöke Habis László polgármester.

Kölcsönösen előnyös üzleti kapcsolatok keretében szponzorokat keresünk.

 

Az együttműködés sikeres üzleti döntés, ha az Ön cégének is fontos, hogy

 

- minőségi, magas színvonalú produkció kommunikálja és erősítse a cégről kialakítani kívánt ill. már kialakult képet, 
- magyar értékeket közvetítsen hazai és nemzetközi piacokon egyaránt, a nemzeti és a globalizált kultúra kiegyensúlyozott, kölcsönösen előnyös összekapcsolásával, 
- a cég számára fontos célcsoportokat érjen el.

RSS feed

Where Is Andrea?

Naptár / Calendar

  • May 26
    Magyar Világtalálkozó,  Budapest
     

Kapsz egy albumot / Get an album for free

Kérem! / Yes please!

Zene / Download music

Andrea Gerak Music on Amazon Andrea Gerak Music on BandCamp Andrea Gerak Music Page on Facebook Buy Andrea's albums from CD Baby Andrea Gerak on eMusic Andrea Gerak on ITunes Last.fm MySpace Andrea Gerak on Napster ReverbNation Andrea Gerak on Rhapsody YouTube iLike Andrea Gerak on Spotify
Please check out this track and consider leaving a tip.

Andrea szereti / likes