Gerák Andrea - ének
Gerák Andrea neve, és természetesen főként hangja a világ több pontján is egyet jelent a magyar népdallal. Hű marad gyökereihez, de más tájakra is elviszi hallgatóit, legyen az Törökország, Bulgária, Írország vagy a Salamon-szigetek. Az összetéveszthetetlen hangú énekesnőt (akit külföldön gyakran titokzatos magyar női énekhangként emlegetnek) hallhatjuk hagyományos és világzenei előadásmódban is, szólóban, duókban vagy teljes zenekari kísérettel a magyar zene legjobbjaival és külföldi művészekkel egyaránt.
Életrajz: Ózdon született, és az ugyancsak borsodi Kazincbarcikán nőtt fel. Első ízben ötéves korában lépett fel színpadon. Tízéves korában ismerkedett meg a néptánccal a helyi Borsod Néptáncegyüttesben. Néhány évvel később gyakran kapott szólószerepeket (énekesként és táncosként egyaránt) a miskolci Avas és a budapesti Csepel Táncegyüttesekben, valamint a néptáncmozgalom legendás táncegyüttesében, a Bartókban. Táncosként látható Constantinos Costa-Gavras Aranymedve Díjas filmjében, a Music Boxban is.
Népdalénekesi pályafutását egy alkalmi zenekarral kezdte, és a magyar dalok mellett másba is belekóstolt: néhányszor fellépett a M.É.Z. zenekarral.
Sokáig a családanyai szerep kötötte le, valamint hosszú évekig tartó útkeresés, vándorlás. Kevés ország van Európában, ahol még nem énekelt vagy táncolt.
Gyöngyvirág című száma bekerült a 2004-es Song of the Year nemzetközi verseny döntőjébe. A 2006-os Brugges Világzenei Fesztivál kiemelt előadója volt az Erdélyből elszármazott Barozda együttessel. 2008-ban Stockholmban két nemzetközi gálakoncerten képviselte hazánkat, a Nőnapon illetve az Emberi Jogok Napján, számos ország diplomáciai képviselői előtt. 2010 novemberében ismét a Brugges Fesztiválon szerepelt, ezúttal a Brugge-Bukarest Express című nemzetközi produkció énekeseként.
2008 elején rákműtéten esett át, ami után néhány héttel már újra színpadra állt.
Diszkográfia:
Mother Tongue (2011) Effi Shoshani albumán
Erre gyere, rózsám! (2009)
Autentikus magyar népzene (2006) a Barozda zenekarral
Árva az a madár (2006)
Madárka, madárka (2003)
Három magyar népdal maxi CD (2002)
Madárka, madárka MC (1998)
Filmek:
Magyarország képekben (r. Tóth Márton, 2004) énekbetét
Az erők játékai (Power Games) (r. Krepsz Ágnes, 2003) énekbetét
Music box (r. Costa Gavras, 1989) táncosszerep
LETÖLTÉSEK:




























